2010 júniusának első napjaiban ismertette meg velem Anyukám a horgolás alapjait.Azóta jórészt az internet segítségével tanulgatom, hogy hogyan kell úgy forgatni a horgolótűt, hogy a színes fonalgombolyagból varázslatos dolgok szülessenek a kezeim között.Híres vagyok arról, hogy legalább egy befejezetlen Maki mindig van a tarsolyomban, így ha valaki megkérdezi, hogy éppen mit horgolok, mindig azt felelem: "Majmot." :)

2011. szeptember 27., kedd

South Bay Shawlette


A Barka Limonádéjának Szivárvány és Kókusz árnyalataiból, 3-as tűvel horgoltam ezt a kendőt. Nagyon élveztem a horgolást, ahogy a színek sorban váltották egymást a kezeim között.

A kendő méretét pontosan megmondani nem tudom, de a leghosszabb oldala több, mint 2 méter. A leendő tulajdonos kifejezett kérése volt, hogy akkora legyen, hogy bele tudjon burkolózni. Azt hiszem, sikerült eleget tennem a kérésének. :)
Blokkolás után jelentősen megnőtt a kendő mérete, amit nem gondoltam volna (de örültem neki :) ). Viszont így kevésbé lett puha a tapintása, pedig ennél a fonalnál puhább dolgot én még életemben nem fogtam. A blokkolást gyönyörűen tartja a fonal.
A horgolás során 3 gombóc Szivárványt, és nem egészen egy gombóc Kókuszt használtam fel.

A minta a Ravelry-n található South Bay Shawlette, amit nagyon hamar meg lehet tanulni, és nem igényel különösebb odafigyelést, mégis mutatós mintát ad ki.